 |
 Cégadatok | Közhasznúság | Kapcsolatok
|
 |
 |
 |
OMBKE
A legrégebben szerveződött
közösségünk a Selmecbányán, 1892-ben alakult Országos Magyar
Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) tagjai is – főleg – az ALCOA-KÖFÉM Oktatási és Közművelődési Klubházban tartják
összejöveteleiket.
Az egyesület célja a magyar bányászat és kohászat egyetemes
érdekeinek szolgálata, a bányász, kohászemlékek, társadalmi
hagyományok ápolása, a tagság emberi kapcsolatainak
előmozdítása.
Az egyesületnek tagja lehet mindenki, aki azonosul a bányász,
kohász szakma múltjával, jelenével és építő javaslataival
támogatja a közösség munkáját.
A tagok minden hónap utolsó szerdáján szakmai klubdélután
keretében találkoznak a Klubházban, ahol meghívott előadók
tartanak színvonalas előadásokat a szakma életéről.
Félévenként rendeznek szakestélyt, ami a hagyományokhoz hű
koreográfiát, kötött és kötetlen programot egyaránt tartalmaz.
Éves programterv alapján dolgoznak, amelyben jut hely a
hagyományőrző találkozókon túl, ismeretterjesztő előadásoknak,
kirándulásoknak, tanulmányutaknak, szórakoztató (zenés, táncos,
nótázós) összejöveteleknek is.
OMBKE székesfehérvári csoport 2011. évi programja:
|
Szeptember 28.
(szerda) 17.00 óra |
Falvay-Dulics Anna beszámolója az Earthwatch Fellowship program
keretében szervezett expedícióról |
Október 27.
(csütörtök) 17.00 óra |
A mérnök utazik is (Jemenben jártam)
Gyűrűsi Ferenc okleveles kohómérnök előadása |
November 3.
(csütörtök) |
OMBKE Szakestély |
November 9.
(szerda) 15.00 óra |
OMBKE – koszorúzás November 9-én az
Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület
Székesfehérvári Területi Szervezete koszorúzáson vesz részt a
kálozi református temetőben, Kunos Endre, a Bányász Himnusz
írójának sírjánál.
A programok közt a koszorú elhelyezése
mellett szerepel a Kálozi Nyugdíjas Klub műsora, illetve a
himnusz eléneklése.
|
December 3.
(szerda) 18.30 óra |
Az OMBKE Székesfehérvári Csoportja hagyományőrző
Mikulás Bálját
2011. december 3-án rendezi meg a Bányató Vendéglőben
18ó30p kezdéssel. |
|
Nyugdíjas klub
Nyugdíjas klubunk 1978. óta működik az ALCOA-KÖFÉM Művelődési Házban közel 130 taggal. Találkozóikat
csütörtökönként 15.00-tól 18.00-ig a Művelődési Ház
kamaratermében tartják, változatos programokkal,
kirándulásokkal, ünnepségekkel, amelyeket minden év elején az 5
fős vezetőség összeállít.
Nyugdíjas klubunknak 2 művészeti csoportja van, akikre méltán
lehetünk büszkék, számos nagyon rangos elismerést nyertek már.
Az egyik csoportunk a Tánckar, akik minden évben szép
eredményeket érnek el a Fejér Megyei Nyugdíjas Ki-Mit-Tudon,
2006-ban pedig az Országos Ki-Mit-Tud vetélkedőn kiváló
elismerést kaptak. 2007-ben néptánc kategóriában első
helyezettek lettek a Fejér Megyei Ki-Mit-Tudon. A tánckar
koreográfusa, tanára Csaba Krisztina.
Másik csoportunk a Férfikórus, akik a Nyugdíjas Ki-Mit-Tudon
szintén kategória győztesek lettek az idén is. Számos díjuk,
elismerésük közül meg kell említenünk, hogy 2006-ban Aranypáva
nagydíjjal értékelték művészeti tevékenységük színvonalát a Kóta
13. Országos Népzenei Gála minősítésén. A Férfikórus karnagya,
tanára Mihály György.
Nyugdíjas Klub 2012. I. félévi programja |
Jan. 5. |
15.00 |
Köfém Étterem Pótszilveszter |
Jan. 12. |
15.00 |
Kamaraterem Filmvetítés |
Jan. 19. |
15.00 |
Kamaraterem Vezetőségi beszámoló |
Jan. 26. |
15.00 |
Kamaraterem Fogyasztóvédelmi előadás |
|
Febr. 2. |
15.00 |
Kamaraterem Teadélután |
Febr. 9. |
15.00 |
Kamaraterem Orvosi előadás |
Febr. 16. |
15.00 |
Kamaraterem Farsang – Fánk verseny |
Febr. 23. |
15.00 |
Kamaraterem Tere-fere délután |
|
Márc. 1. |
15.00 |
Kamaraterem Előadás a nyugdíjrendszerről |
Márc. 8. |
15.00 |
KÖFÉM Étterem Nőnapi köszöntés |
Márc. 22. |
15.00 |
Kamaraterem Március 15-ei megemlékezés |
Márc. 29. |
15.00 |
Kamaraterem Jelölő bizottság felállítása |
|
Ápr. 5. |
15.00 |
Kamaraterem Borverseny |
Ápr. 12. |
15.00 |
Kamaraterem Húsvéti locsolás |
Ápr. 19. |
15.00 |
Termál Fürdő Kirándulás |
Ápr. 26. |
15.00 |
Kamaraterem Vetélkedő |
|
Máj. 3. |
15.00 |
Kamaraterem Névnaposok ünneplése |
Máj. 10. |
15.00 |
Babaház Múzeumlátogatás |
Máj. 17. |
15.00 |
Kamaraterem Vezetőségi választás |
Máj. 24. |
15.00 |
Kamaraterem Beszélgetés a kirándulásról |
Máj. 31. |
15.00 |
Köfém Étterem Évadzáró |
|
Öreg Ifjak Klubja
Az Öreg Ifjak Klubja (ÖRIK) – a legnagyobb
magyar, Széchenyi nyomdokain haladva – 1988-ban alakult, főleg
az akkori KÖFÉM-ben dolgozó értelmiségi fiatalokból. Tagjai
zárt, baráti közösséget alkotnak.
Éves munkaterv alapján szervezik szabadidős
rendezvényeiket. E programok változatosak, többek között színház
és koncertlátogatások, borkóstolók, túrák, kirándulások, bálok,
kártya partik, sportok (foci, teke, síelés) és egyéb közösségi
tevékenységek színesítik a találkozóikat.
Évek óta állandó programjaik között szerepel: az éves közgyűlés,
a borverseny és a március 15-i pákozdi emlékműnél levő
koszorúzás.
2011. évi programok: |
|
Január 13. |
Árpád-fürdőbe látogatás |
|
Február 7. |
ÖRIK Közgyűlés |
|
Február 17. 18:00 |
Árpádfürdő (Program partnerrel) |
|
Március 17. 18:00 |
Árpádfürdő (Program partnerrel) |
|
Március 18. |
„Jövőre veled ugyanitt" – Köfém színpad
(Program partnerrel) |
|
Március 20. |
Pákozdi koszorúzás és dalárda (Program partnerrel) |
|
Április 1. |
Borverseny |
|
Április 17. |
Magyar Nemzeti Galéria – Munkácsy: Krisztus-trilógia
(Program partnerrel) |
|
Április 21. 18:00 |
Árpádfürdő (Program partnerrel) |
|
Május 13. |
„A Vincellér napja" – Etyeki pinceszer |
|
Június 10. |
Bojtárkodás – bizonyítson a tagjelölt! |
|
Július 1. |
Balatoni vitorlázás |
|
Szeptember 10. |
Kis-Balatoni kirándulás (Program partnerrel) |
|
Október 14. |
Csákvári pinceszer |
|
November 11. |
Teke vs. Bowling (Program partnerrel
– hátha így nagyobb vonzása lesz a kerek formáknak) |
|
December 5. |
ÖRIK Ulti és egyéb táblajátékok |
|
December 20. |
Évzáró foci és csülök |
|
December 31 |
ÖRIK SZILVESZTER (Program partnerrel) |
|
2012. február 6. |
Közgyűlés |
 |
 |
 |
| |